Akkor. Amikor. A működését tegnap megkezdő új M1 (lásd még: magyar BBC) szlogenje olyan találóra sikerült, hogy erre a kérdésre is rövid és frappáns választ kínál. A közszolgálati televízió – a rendszerváltás utáni első médiaháború átmeneti időszakát leszámítva – jellemzően a mindenkori kormányok felségterülete, így naivitás lenne túlzott nagyvonalúságra számítani ezen a téren. Hogy talán mégis érdemes feltenni ezt a kérdést, azt egyedül az indokolja, hogy egyszer már felmerült a hazai közéletben, méghozzá nem más, mint Orbán Viktor részéről.
Korábban foglalkoztam már a médiaviszonyok alapvető változásaival az elmúlt időszakban, de ennek is megvannak a maga előzményei. Az elmúlt négy évvel szemben az 1998–2002 közötti ciklust még masszív baloldali médiatúlsúly jellemezte, és a Horn-kormány alatt indult kereskedelmi televíziók hírműsorai is erősen kritikusak voltak a jobboldal iránt. Így az első Orbán-kormánynak, ellentétben a másodikkal, mindvégig ellenszélben kellett dolgoznia, és a 2002-es kormányváltást követően az egész médiahelyzet meglehetősen reménytelennek tűnt a Fidesz számára.
Ezért merült fel 2002 őszén az az ötlet – mondanom sem kell, hogy a jobboldal részéről –, hogy a közszolgálati televíziót kétfelé kellene osztani: az M1 lenne a kormányé, míg az M2 felett az ellenzék diszponálna. Ezt az elképzelést, ha jól emlékszem, Orbán Viktor dobta be a köztudatba, és olyan propagálói voltak, mint a polgári körös vonalon akkoriban feltűnt Kerényi Imre. Mindenki legnagyobb meglepetésére ebből nem lett semmi, ezért a Fidesz úgy döntött, hogy saját magánmédia-hálózat kialakításába kezd, amihez nem jött rosszul egy bizonyos Simicska Lajos háttértámogatása. A többi már történelem, és ez a történelem részben éppen a szemünk előtt íródik.
Amúgy érdekes belegondolni, hogyan is festene ma a köztévé, ha ez a koncepció valamilyen csoda folytán mégis megvalósul. Hiszen az elképzelés az akkori váltópárti berendezkedésre volt szabva, ma viszont nincsen egységes ellenzék, de még egységes baloldal se. A Fidesz akkori tervei alapján tehát leginkább úgy lehet elképzelni a mai M2-t, hogy a délelőtti műsort mondjuk a Jobbik adja, a baloldal azon vitatkozik, mi menjen délután, míg az éjjeli értelmiségi beszélgetések műsorsávja az LMP-nek marad. Közben az M1-en, mivel az a kormányé, minden köntörfalazás nélkül mehet a kormánypárti műsorkészítés. Nos, a Fidesz annyiból feltétlenül következetes, hogy az utóbbit meg is valósította, most már csupán az ellenzéki M2 várat magára.
Kétségtelen, hogy kitűnő szórakozás a politikusok fejére olvasni, miért nem azt csinálják kormányon, amit anno ellenzékben mondtak (ez az eszköz a parlamenti viták során is rendszeresen előkerül). De a tárgyilagosság kedvéért azt is érdemes hozzátenni, hogy a közmédia terén a Fidesz-kormány sem tesz mást, mint az elődei, legfeljebb (közel) kétharmados hévvel és kevésbé burkolt formában. És ha lehet is vitatkozni arányokról, illetve aránytalanságokról, az az egy bizonyos, hogy az ilyen típusú aggályok szigorúan a mindenkori ellenzékre korlátozódnak. Ha egyszer a mai ellenzéki pártok valamelyike alakít kormányt, lefogadom, hogy rögtön meg fog világosodni: nem is ördögtől való dolog ez a kormányzati hírtelevízió.
Vagyis voltaképpen van egyértelmű válasz arra a kérdésre, mikor kap az ellenzék saját közszolgálati csatornát: abban a pillanatban, amint kormányra kerül (na jó, miután végrehajtotta az ilyenkor szokásos fazonigazítást). Ráadásul nem is akármilyet, hanem olyat, amit eleve a hatékony kormánypárti tájékoztatás szempontjaira szabva alakítottak ki. És akkor már kevésbé lesz hiteles a Fidesz részéről azt követelni, hogy az ellenzék is kapja meg a maga részét a közmédiából. Persze ez a szempont eddig még egyetlen pártot sem feszélyezett igazán.
PS: köztudott, hogy minden kezdet nehéz, de az új M1 tegnapi indulását látva talán egyik ellenzéki erő sem bánja igazán, hogy még el kell telnie egy kis időnek, mire ráteheti a kezét.
(Fotó: MTI)
Kövesse a Politikafüggőt a Facebookon is!