Az orosz elnök tegnapi látogatásáról még sokan és sokféleképpen fognak írni. Mondanom sem kell, hogy az ezekben az írásokban levont következtetések jelentős része – szerzőik pártállásától függően – előre borítékolható. Aki egy kis ínyencségre vágyik, annak leginkább arra érdemes figyelnie, hogyan számol be erről az eseményről a jobboldali sajtó. És itt nem Bayer Zsoltnak a Putyin üdvözlésére írt Magyar Hírlap-beli ódájára gondolok, hanem a Simicska-érdekeltségbe tartozó orgánumokra, amelyek valamivel visszafogottabban néztek elébe az elnöki vizitnek.

A hallgatás is lehet beszédes. Vlagyimir Putyin magyarországi látogatása érthető módon mindent visz, de ennek ellenére is feltűnő, hogy az Országgyűlés tavaszi ülésszaka nem a miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indult. Pedig Orbán Viktor előszeretettel adja meg egy-egy terminus alaphangját, és akik figyelik a parlamenti közvetítéseket, azok tudják, hogy az ellenzéki frakcióvezetők reakcióira adott viszontválaszai során érzi magát igazán elemében. A tegnapi magas labda le nem ütése azonban azért igazán különös, mert minden politikafüggő számára többé-kevésbé nyilvánvaló, hogy a kormányzati ciklus valójában csak most kezdődik el.

Már-már eretnekség kimondani, hogy a politika izgalmas. Hiszen a többség a legjobb esetben is szükséges rossznak tekinti, a kevésbé cizellált vélemények szerint pedig a politika öl, butít és nyomorba dönt. És persze megosztja a családokat. Rendes ember nem is foglalkozik politikával, pontosabban foglalkozik vele, hiszen ez mégiscsak afféle állampolgári kötelesség, de csak messziről, nem megy a közelébe, legfeljebb bottal nyúl hozzá, mert a politika alapvetően mocskos dolog. Talán eredendően az, talán csak az a rémes kormány/ellenzék teszi azzá, ki tudja. Mindenesetre nem csoda, ha az embereket egyre kevésbé érdekli a politika.