Miben hasonlít a harmadik Orbán-kormány a második Gyurcsány-kormányhoz? Az ötletelésben. Az előző ciklusnak – akár tetszett az embernek, akár nem – volt egy viszonylag koherens narratívája, amelyre újabb és újabb történetelemek épültek rá: a gazdasági szabadságharctól el lehetett jutni a rezsicsökkentésig, és voltaképpen nem is volt olyan kacskaringós az út. Lehet, hogy ez is improvizálva született – gyakorlatilag az egész ciklus egy nagy újratervezéssel indult, amikor az Európai Bizottság a pénzügyi válság miatt befeszült, és ragaszkodott a költségvetési hiány 3% alatt tartásához –, de végül csak összeállt. Most viszont éppen szétesik.

Továbbra is tartom, hogy a Fidesz ebben a ciklusban még nem kezdett el kormányozni: sokakat érintő – és akár kifejezetten kellemetlenül érintő – intézkedések születtek ugyan, de az egyre súlyosbodó belharcok és a permanens választási helyzet miatt a pártnak nem sikerült kijelölnie azokat a fő sarokpontokat, amelyekre az elkövetkező, immár alig több mint hároméves időszaknak épülnie kellene. Ehelyett kapkodó, végiggondolatlan próbálkozásokat láthattunk, amelyek a kezdeményezés visszaszerzését lettek volna hivatottak szolgálni. Egy kommunikációs gumicsont esetében azonban nem igazán szerencsés, ha rögtön lerí róla, hogy eleve nem több, mint kommunikációs gumicsont. Nézzünk meg most ötöt ezek közül, kronológiai sorrendben.

1. Kötelező drogteszt. Az ötlet még december elején bukkant fel, hogy előbb közfelhördülés tárgya legyen, majd szépen lassan elhaljon. Aki nem támogatja, az a drogot támogatja? Még a KDNP sem gondolta így. A netadó és a reklámadó mellett ez is azt mutatja, hogy a politikának nem érdemes közvetlenül tengelyt akasztania az újságírókkal.

2. Gazdasági bevándorlók. 2015 legelejének slágertémája, amelyről fideszes kezdeményezésre február vége felé még vitanapot is tartott az Országgyűlés. Nagyjából ez volt az utolsó nagy tűzijáték ebben a témakörben, aztán jött a február 22-i választás, amely a kétharmaddal együtt a bevándorlóáradatot is elmosta. Pedig a kérdésfelvetés egy olyan politikai kommunikációs sémára épült, ami be szokott jönni a Fidesznek. Ahogy a drogteszt, most ez sem jött be.

3. Keményen dolgozó emberek. Úgy tűnt, mintha ez lenne a nagy megfejtés Veszprém után, pedig maga az ötlet már korábban kiszivárgott. Az egy dolog, hogy az egész egy hatalmas nyúlás, ettől akár még működhetne is, hiszen a brit konzervatívoknak is jól állt. Budapest azonban nem London: nálunk mintha előbb lett volna meg a szlogen, mint a mellé rendelt tartalom. Az utóbbit máig keresik, ha egyáltalán keresik még. Ráadásul az egész gellert kapott attól, hogy a keményen dolgozó emberekből megmagyarázhatatlan módon „kisemberek” lettek. Tudod, ki a kisember…? Nem csoda, hogy a kifejezés említési gyakorisága a kezdeti felpörgés után rohamosan csökken.

4. Déli nyitás. Kevésbé került előtérbe, hogy a külügy a keleti nyitás sikerén felbuzdulva márciusban meghirdette a déli nyitást. Ez kicsit kilóg a sorból, mert talán nem puszta gumicsont, de az embernek Torgyán József chilei cseresznyefái mellett óhatatlanul az jut az eszébe róla, hogy túl sok szó esett már az oroszokról, ezért a Putyin-vizit abszolválása után jó lenne végre egy kicsit másról beszélni. Kíváncsi vagyok, mekkora karriert fut be az ötlet, mindenesetre Rogán Antal után Szijjártó Péter is kapott egy jól ismételhető buzzwordöt. Meglátjuk, mire megy vele.

5. Provokátorfigyelő. A Fidelitas kezdeményezése bizonyára a dezorientált Fidesz-tábornak szólt, hogy felidézze, kik miatt nem lehet derűsen ünnepelni a kormány – vagyis a nemzet – sikereit. Ifjúsági szervezetről lévén szó talán adekvát megfogalmazás, hogy ezt most egy kicsit túltolták. A legjóindulatúbb olvasatban az életkori tényező magyarázhatja, miért nem ismerték fel az ötletgazdák, mennyire egy letűnt korszakot idéz ez a retorika és a hozzá társuló fel-, illetve bejelentősdi. A Fidesz ímmel-ámmal beállt ugyan mögé, de meg lennék lepve, ha a következő március 15-én hallanánk még erről. Ha mégis fogunk, akkor is csak az ellenzéktől.

A fenti lista önmagáért beszél. Meglehetősen összetett az a folyamat, amely a korábban megállíthatatlannak tűnő kommunikációs henger (időleges?) kisiklásához vezetett, de a jobboldal részéről önáltatás lenne azt gondolni, hogy ez kizárólag kommunikációs probléma. A hogyan kommunikálunk kérdése ugyanis nem választható el teljesen attól, hogy mit kommunikálunk. Összességében nem árt, ha az utóbbira is megvan a válasz. Aztán majd lehet gondolkodni, hogy ezt hol kommunikáljuk.

(Fotó: Origo)

Szeret gumicsontokon rágódni? Kövesse a Politikafüggőt a Facebookon!