Újra aktív a Politikafüggő! A helyszín változott, minden más a régi.

És persze a Facebookon is.

Ha az ember rákapott a szerre, nem könnyű lejönni róla. Az eddigi meglehetősen gyakori frissülés után beállt hallgatás sem a politika iránti érdeklődésem megcsappanásának a következménye. Ehelyett egy – számomra – váratlan fordulatnak köszönhető, hogy két hónapi intenzív működést, harmincegy bejegyzést és több mint 91 ezer oldalletöltést követően a Politikafüggő blog (ideiglenes?) szünetet tart, és várhatóan megváltozott formában tér majd vissza.

A blogoszféra számos anonim szerzőjével szemben a kezdetektől igyekeztem transzparenssé tenni, milyen háttérrel írom ezeket a sorokat, és arra is ígéretet tettem, hogy jelzem, amint változás áll be e hátteret illetően. Ez most következett be. Mint fentebb utaltam rá, engem is némileg váratlanul ért, hogy felkérést kaptam a Magyar Nemzet publicisztika rovatának társszerkesztésére, és ezzel együtt az írásaim is a lap hasábjain lesznek olvashatók a jövőben.

Munkáltatóm nem gördített semmiféle akadályt a blog folytatása elé, és konkrét politikai elvárásokat sem fogalmazott meg irányomban, de innentől mégsem ugyanabból az „outsider” pozícióból írnám ezt a blogot, mint eddig. Ezért hogy pontosan milyen formában és milyen felületen írok majd elemző jelleggel a politika stratégiai kérdéseiről – mert hogy hamarosan ismét fogok, az fix –, az még a jövő zenéje. Az érdeklődők – akiknek ezúton is köszönöm a megtisztelő figyelmet – ha máshonnan nem, hát a Politikafüggő Facebook-oldaláról értesülhetnek a folytatásról.

Akárhogy is legyen, a Politikafüggő ezen két hónapja egyfajta lenyomatát adja egy, a hazai közéletet alaposan felforgató időszaknak, amelynek súlypontjait a veszprémi és a tapolcai időközi választások jelölik ki. Az a gyanúm, hogy később meghatározó időszakként fogunk visszaemlékezni erre, amikor nemcsak a politikai erőviszonyok, hanem a sajtóviszonyok is alapvetően átrendeződtek. Ennek pedig előnyös oldala is van, mert bebizonyosodott – legalábbis a jobboldalon mindenképp – hogy nem csak „agitatív” módon érdemes írni a politikáról, sőt elsősorban nem ilyen módon érdemes. A magam részéről mindenesetre bízom benne, hogy ez lesz a hosszútávú tanulság.

Végezetül – azt hiszem, erre kevesen kerítenek sort – ezúton mondok köszönetet az Index/Blog.hu szerkesztőinek, akik bármiféle személyes ismeretség vagy egyéb nexus nélkül hatalmas felhajtóerőt adtak a blogomnak. Kezdjen hát bátran blogolni Ön is. Érdemes.

És persze ne feledjék: a politika izgalmas!

A Fidesz nem találja a megfejtést. A baloldal sem: egyszer be lehet állni egy (látszólag) független jelölt mögé, de egy országos kampányt nem lehet a pártszíneket kitakarva levezényelni. Ezek a színek pedig egyelőre csak egy-egy településen, fővárosi kerületben bizonyulnak vonzónak. A Jobbik viszont, úgy tűnik, megtalálta. De pontosan mire is? Arra, hogy az „ultrák” mellett esélyesként induljon a kevésbé radikális, de a korábbi politikai elittel szemben bizalmatlanná vált szavazók voksaiért is, és ezzel meghatározó szereplővé váljon a küzdelemben. A belügyminiszteri posztot még korai volna kiosztani, de a centrális erőtérnek vége, helyette a „bármi megtörténhet” elve érvényesül. A politikafüggők számára, akik szerint a politika izgalmas, el sem képzelhető ennél érdekesebb szcenárió. Egy másik nézőpontból tekintve viszont a helyzet kifejezetten siralmas.

Abban nincs semmi meglepő, hogy a vasárnapi voksolás előtt Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc egyaránt nekilátott, hogy kampányoljon egy kicsit a tapolcai választókerületben. Az utóbbi azonban szokásához híven cselekedett különösebb dolgokat is. Például interjút adott a Figyelőnek, amelyben – a lap értelmezése szerint – „kőkeményen nekimegy a Puch László–Simicska Lajos uralta világnak”. A politikában semmi sem véletlen, Gyurcsány Ferencnél meg aztán pláne nem. Így az ember óhatatlanul spekulálni kezd: vajon mi végre ez a sajátos időzítés?

Azért jó, ha az ember nem hivatásos elemző, mert nyugodtabb szívvel merészkedhet a politikai fikció területére. Tegyük fel, hogy a Fidesz elveszíti a hétvégi tapolcai választást. Bár ennek a szimbolikus jelentősége nem olyan nagy, mint a veszprémié, a gyakorlati jelentősége annál számottevőbb, hiszen visszaigazolná a közvélemény-kutatási adatokból kiolvasható tendenciát, és ezzel a jobboldalnak „papírja" lenne arról, hogy a harmadik Orbán-kormány által követett irány nem vezet sehova. Ez persze nem tenne jót – a kampányhajrában bevetni tervezett – Orbán Viktor megítélésének sem, aki hamar lépéskényszerben találná magát. De mi a megfelelő lépés ilyenkor? Korábban már utaltam a tisztáldozat kérdésére; játsszunk hát el kicsit ezzel a gondolattal!

Mit tud egy elemző a politikáról? Mármint annak a működéséről, hátteréről, mindennapi rutinjáról és a rendkívüli helyzetek élesben történő kezeléséről? Valószínűleg nem sokat, de nem is biztos, hogy ez olyan nagy baj. Mióta Török Gábor bejelentette, hogy a politikai elemzés halott, hétről hétre végzem a magam publikus gyászmunkáját – lásd itt és itt –, persze nem azért, mintha egyetértenék ezzel a következtetéssel. Az általa felvetett három szempont jó apropót kínált arra, hogy végiggondoljak néhány, a saját „politikafüggői” működésemmel kapcsolatos kérdést. Lássuk ezek közül az utolsót, amely egyben – legalábbis számomra – a legérdekesebb.

Nem kell különösebb közéleti affinitás ahhoz, hogy megállapítsuk: az egyre terebélyesedő Quaestor-saga teljességgel eluralta a politikai napirendet. Ezzel foglalkoztak a pártok az Országgyűlésben – vagy legalábbis ez az, ami a tudósításokon átszűrődött –, ez ad muníciót az elemzőknek, és nincs olyan nap, hogy a különféle médiumok ne tálalnának újabb és újabb szenzációs(nak szánt) részleteket. A kérdés tehát gyakorlatilag megkerülhetetlen, de mit lehet még érdemben hozzátenni? Talán éppen e megkerülhetetlenség felett érdemes elidőzni egy kicsit.

Nézzünk ezúttal egy rendhagyó talált tárgyat. Vajon honnan származik az alábbi idézet?

„[A kormányzati politika] feladata az állam megfelelő, ésszerű és hatékony működtetése. A jó állam a társadalmiság képviselője. Az elmúlt évek válságaiban éppen azok az országok vallottak kudarcot, amelyekben az állam nem hatékony, akadályoz, gátat szab. Azok az országok maradtak sikeresek, ahol az állam megkönnyít, ösztönöz, támogat. A mi jelenlegi akadékoskodó, akadályokat állító, bizonytalan államunk semmire sem jó a XXI. században. Olyan kiegyensúlyozott államra van szükség, amely mindenkit együttes cselekvésre ösztönöz. Erős államra, amely mindenekelőtt a közérdeket, nemzetünk érdekét szolgálja, nem egy kiváltságos szűk elit üzleti érdekeit.

Az államnak pártatlannak kell lennie. Nem ügyeskedhet, nem változtathatja kénye-kedve szerint a törvényeket és a szabályokat. Ha az állam részrehajló, és magánérdekek kiszolgálójává alacsonyodik, magánérdekek foglyává teszi a törvényhozást, akkor saját működésének értelmét számolja fel. Ha az állam azt akarja, hogy tiszteljék, akkor tiszteletre méltónak is kell lennie.”

Kiderül a hajtás után.

Persze. Dehogy. Lehet, de nem érdemes. Ha szavazást tennék ennek a bejegyzésnek a végére, ez lenne a három felkínált válasz. A kérdést tehát röviden is el lehetne intézni, de ha abból indulunk ki, hogy azért mégis van némi tétje – márpedig a Politikafüggő blog szempontjából biztosan van –, akkor érdemes kicsit alaposabban is körüljárni. Ehhez pedig Török Gábor vitaindítónak is beillő búcsúja biztosít megfelelő apropót, amely szerint a szélesebb nyilvánosságnak szóló politikai elemzés halott. De ki ölte meg? Az első gyanúsítottal már foglalkoztam, vegyük hát most a másodikat. 

Milyen lehetett a hangulat a Tisztelt Házban a kétharmados – pontosabban „nagy” kétharmados – törvényhozás időszakát lezáró veszprémi választás másnapján? Szerencsére az Országgyűlési Napló ezt is megőrizte nekünk. A váratlan eredménynek köszönhetően a MSZP hirtelen előbújt Kész Zoltán háta mögül, és Tóbiás József frakcióvezető február 23-i napirend előtti felszólalásában igyekezett triumfálni egy kicsit. Az események történelmi jelentőségének méltatása persze nagy indulatokat váltott ki a centrális erőtér minden szegletében, ezért ez a jegyzőkönyvi szöveghely kitűnően alkalmas a bekiabálás parlamenti műfajának tanulmányozására.