Azért jó, ha az ember nem hivatásos elemző, mert nyugodtabb szívvel merészkedhet a politikai fikció területére. Tegyük fel, hogy a Fidesz elveszíti a hétvégi tapolcai választást. Bár ennek a szimbolikus jelentősége nem olyan nagy, mint a veszprémié, a gyakorlati jelentősége annál számottevőbb, hiszen visszaigazolná a közvélemény-kutatási adatokból kiolvasható tendenciát, és ezzel a jobboldalnak „papírja" lenne arról, hogy a harmadik Orbán-kormány által követett irány nem vezet sehova. Ez persze nem tenne jót – a kampányhajrában bevetni tervezett – Orbán Viktor megítélésének sem, aki hamar lépéskényszerben találná magát. De mi a megfelelő lépés ilyenkor? Korábban már utaltam a tisztáldozat kérdésére; játsszunk hát el kicsit ezzel a gondolattal!
Ha Orbán Viktor el akarja kerülni, hogy a vereség rá hulljon vissza, és meg akarja őrizni a renoméját az őt támogató tábor előtt, akkor érdemes lenne találnia egy bűnbakot, aki a történtekért – közvetve vagy közvetlenül – felelőssé tehető. Erre a szerepre persze csak megfelelő súlyú áldozat lehet alkalmas, a portás vagy egy minisztériumi főosztályvezető menesztése ez esetben nem oldana meg semmit. De vajon ki jöhetne számításba a Fidesz meghatározó politikusai közül? Nézzük a dobogós helyezetteket, nem feltétlenül erő- vagy valószínűségi sorrendben.
1. Szijjártó Péter
Ami mellette szól: a miniszter helyzetét már az orosz elnök magyarországi látogatása idején többen ingatagnak vélték, bár ebben inkább csak a partvonalra állított külügyérek körében elharapódzott wishful thinking nyilvánult meg. A Fidesszel szembeni növekvő elégedetlenségnek valószínűleg nem sok köze van a külpolitikához, Szijjártó Péter két okból mégis kitűnően alkalmas lenne a bűnbak szerepének eljátszására. Egyfelől elhíresült házvásárlása hozzájárult a kitartóbb jobboldaliak körében is bizonytalanságot szülő „urizálási” diskurzus megindulásához, másfelől – és ez sokkal fontosabb szempont – a külügyminiszternek jelentős érdemei vannak abban, hogy a Quaestor-ügy különösebb erőfeszítés nélkül „fideszes brókerbotrányként” lett értelmezhető. Ezt a tüskét a Fidesz bizonyára szívesen kihúzná a körme alól, ráadásul afféle járulékos haszonként a kormány előtt megnyílna az út, hogy újradefiniálja a pozícióját egyes külpolitikai kérdésekben – már amennyiben erre van igény egyáltalán. És persze ez lenne a legfájdalommentesebb, hiszen mint tudjuk, Szijjártó Péter soha nem mondana ellent Orbán Viktornak, így bizonyára ezt a döntést is katonásan fogadná.
Ami ellene szól: az említett februári pletykákat cáfolandó Orbán Viktor az évértékelő beszédében is támogatásáról biztosította miniszterét, majd a Quaestor-botrány kellős közepén – pestiesen szólva – azt is bevállalta, hogy magára húzza az ügyet, ezzel védve többek között Szijjártót. Nem valószínű tehát, hogy ezek után a miniszterelnök könnyen elengedné egyik legfontosabb szövetségese kezét, amit éppen a külügyi vonal tesz még nehezebben elképzelhetővé. Hiszen a külügyminiszter-váltásnak egészen más üzenete lenne a nemzetközi, mint a hazai közvélemény felé. Hacsak nincs kifejezett irányváltási szándék – márpedig egyelőre semmi sem utal arra, hogy lenne –, akkor az Orbán-kormánynak kifelé a megingathatatlanság látszatát kell sugároznia, annak pedig soha nem tesznek jót a hirtelen személyi változások. Szijjártó Péternek tehát nagy szerencséje, hogy nem belügyminiszter (ehhez a rossz nyelvek talán azt is hozzátennék, hogy ez nem csak az ő szerencséje).
2. Rogán Antal
Ami mellette szól: a Fidesz frakcióvezetőjének korábban a vagyonnyilatkozatában nem jött ki a négyzetméter-matek, később a belvárosi ingatlanügyek miatt találta magát az ellenzék – főként az Együttet még úgy-ahogy megtestesítő Juhász Péter – támadásainak kereszttüzében. A tisztáldozat szerepére azonban főként a posztjából következően lenne alkalmas. A frakciónak kiemelt szerep jut a Fidesz mára megszokottá vált, de alapjában véve rendhagyó törvényhozási gyakorlatában, amely arra épül, hogy a minisztériumok helyett a képviselők nyújtanak be törvényjavaslatokat, megspórolva ezzel többek között a kormányzattól elvárt „társadalmi egyeztetést” (lásd a vasárnapi zárva tartás esetét, bár az formálisan a KDNP frakciójához kötődött, nem a Fideszéhez). Ráadásul Rogán derekasan beleállt a mindennapi adok-kapokba, és sokat kopott is benne, hiszen míg ő az arcát adta az éppen aktuális kommunikációs irányvonalhoz – nevezhetjük akár aktuális kommunikációs gumicsontnak is –, addig a párt többször is kihátrált mögüle. Ha valaki emlékszik Rogán Antal politikai karrierjének korábbi állomásaira, azok egyik fontos epizódja volt, amikor a hasonlóképpen kopni látszó fiatal politikus egy időre háttérbe vonult, hogy aztán fajsúlyos közéleti szereplőként térjen vissza. Lehet, hogy egy ilyen háttérbe vonulás most sem tenne rosszat neki, de valahogy nem hiszem, hogy a Fidesz frakcióvezetője különösebben lelkesedne ezért az ötletért.
Ami ellene szól: épp az, ami mellette szól, jelesül hogy ő a frakcióvezető. Ahhoz, hogy a kormánypárti parlamenti képviselőcsoport vezetőjét demonstratíve leszedje a pártelnök-miniszterelnök, valóban égszakadás-földindulás kell (a szimpla fölfelé buktatás meg nem lenne tisztáldozat). Ráadásul új frakcióvezetőt kellene találni helyette, aki mind a feladat politikai, mind annak technikai részével képes hatékonyan megbirkózni. A jelenlegi képviselőcsoport tagjait elnézve – mármint azokat, akik nem „foglaltak” miniszterként vagy államtitkárként – Orbán Viktor nem lenne könnyű helyzetben, ha hirtelen új vezetőt akarna választani a frakció élére. A nagy öregek kikopófélben, de hol vannak az ifjú titánok? Azt pedig csak mintegy zárójelben teszem hozzá, hogy Rogán Antal esetleges háttérbe szorításával Orbán Viktor valószínűleg egy kényes erőegyensúlyt borítana fel a Fideszben, ami most nem igazán állhat érdekében.
3. Lázár János
Ami mellette szól: Lázár János korábban a Miniszterelnökséget vezető államtitkárként, majd ettől a ciklustól kezdve miniszterként hatalmas befolyásra tett szert, újabb és újabb területeket kebelezve be a portfóliójába, sőt már-már külön kis kormányt működtetve a kormányon belül. Ennek azonban ára van, többek között talán éppen az, hogy emiatt kitűnően alkalmas a bűnbakszerepre. Valahogy semmi sem akar működni? Ki a hibás ezért? Naná, hogy Lázár János, hiszen gyakorlatilag minden nála van. Ehhez hozzájárul az is, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter véletlenül sem mondható konfliktuskerülő személyiségnek, így a párton és annak holdudvarán belül is bizonyára vannak, akik nagy megkönnyebbüléssel fogadnák a neki küldött selyemzsinórról szóló híreket. Lázár továbbá azért sem tett sokat, hogy széles választói tömegek szívébe lopja be magát – státuszszimbólumok (kocsi, óra), vadászatok, „annyit is ér” típusú érdes, de jól idézhető kijelentések: ezek az álmoskönyv szerint nem a népszerűség könnyű megszerzésének zálogai –, így talán a jobboldali törzsközönség egy része is némi megnyugvással fogadna egy ilyen döntést. Az már csak hab a tortán, hogy a miniszter a már említett urizálás-vitában a Fidesz veteránjait is kiosztotta, akiknek egyes hírek szerint Orbán Viktor ma már hajlamos bizonyos dolgokban igazat adni, így ez feléjük is szép gesztus lehetne. Végezetül pedig a fák nem nőnek az égig – és mindig van ideális pillanat a nyírásukra.
Ami ellene szól: a kifejezetten rá szabott struktúra. Azt a komplexumot, amit a Miniszterelnökség jelent, Orbán Viktor nem adhatja át akárkinek, hiszen – akárcsak Rogán Antal esetében – olyan legény kell a gátra, aki mind politikailag ott van a szeren, mind emberileg képes arra, hogy egy ilyen monstrumot viszonylag hatékonyan működtessen. Ráadásul egy ilyen szerepben nagyon meg lehet erősödni, így a miniszterelnök már csak bizalmi okokból sem tehetne meg akárkit Lázár János utódjának, sőt nem könnyű bárkit mondani, akit megtehetne. A kormányalakításkor létrejött miniszterelnökségi struktúra olyannyira Lázárra van szabva, hogy az ő távozása feltehetőleg az egész átalakítását vonná maga után – ami pedig már-már egy kormányátalakítással érne fel. Kérdés, hogy megérett-e az idő egy ilyen horderejű lépésre, és mennyire van Orbán Viktor abban a helyzetben, hogy ezt meglépje. A kormányfő ugyanis egyrészt a személyre szabott struktúra "foglya", másrészt ezzel megint csak a Fideszen belüli kényes erőegyensúly borulna fel – mennyi, de mennyi érdekes párhuzam adódik Rogán Antallal.
Persze az is elképzelhető, hogy a Fidesz ha szorosan is, de végül megnyeri a tapolcai választást. A fenti gondolatmenet talán ebben az esetben sem volt teljesen felesleges, mert – bár puszta politikai spekuláció – rávilágít a Fidesz jelenlegi személyi kérdéseinek bizonyos aspektusaira. A politika ugyanis jelentős részben humánpolitika, és néha rendkívül sok múlik azon, hogyan működik egy politikai erő esetében a humánpolitika-menedzsment. Az ezen való töprengést azonban innentől az olvasóra bízom, ahogy a címben feltett kérdés megválaszolását is. Aki akar, még szavazhat is, de ezúttal a játék kedvéért csak a fent tárgyalt három politikai szereplőre. Akinek különvéleménye van, az úgyis megírja majd kommentben.
(Fotó: Népszabadság)
Nincs ellenére a politikai spekuláció? Kövesse a Politikafüggőt a Facebookon!
