Még kérdezik? Nézzük csak meg a tegnapi nap eseményeit. Bár a Fidesznek elvileg nincs kétharmada, a parlament keddi ülésén mégis elfogadták egy kétharmados törvény módosítását, méghozzá ellenzéki átszavazás nélkül. Egy másik minősített többséget igénylő törvénymódosítást viszont nem sikerült átvinniük a kormánypárti frakcióknak. Hogyan lehetséges ez? És most akkor van kétharmad vagy nincs kétharmad? Olvassanak tovább, kiderül. Akinek meg mindez triviális, azt azzal tudom kecsegtetni, hogy az is kiderül, miért különösen izgalmas ez a helyzet.
Kezdjük ott, hogy vannak „kis” és „nagy” kétharmados törvények. Az utóbbiak elfogadásához, illetve módosításához az összes megválasztott képviselő kétharmadának igen szavazata szükséges, ilyen például az Alaptörvény (leánykori nevén alkotmány) vagy a választási törvény. Vannak azonban olyan törvények is, amelyeknek az elfogadásához vagy módosításához csupán a jelenlévő képviselők kétharmadának támogatása szükséges. Persze a minősített többség kérdése nemcsak a törvényeket érinti, hanem bizonyos személyi döntéseket is – többek között a legfőbb ügyész megválasztását – vagy éppen a hadiállapot kihirdetését (ez tudtommal nincs napirenden), de az egyszerűség kedvéért koncentráljunk most a törvényekre.
Azzal, hogy a Fidesz Veszprémben elveszítette a kétharmados többségét, önerőből már nem képes „nagy” kétharmados törvényeket módosítani. Erre korábban elvileg bármikor volt lehetősége, bár a gyakorlatban a nagy mutatvány körültekintő szervezést igényelt, ugyanis a Fidesz–KDNP frakciók összlétszáma ebben a ciklusban csupán egyetlen fővel haladta meg a kétharmados álomhatárt. Ez pedig azzal járt, hogy ilyenkor minden szavazati joggal rendelkező frakciótagnak jelen kellett lennie, beleértve ebbe a miniszterelnököt és a képviselői jogállású minisztereket is. Ebből következik továbbá az is, amire a sajtó többször is rávilágított, hogy a „nagy” kétharmadot a kormánypártok gyakorlatilag már Navracsics Tibor lemondásával és Lasztovicza Jenő halálával elvesztették – legalábbis ideiglenesen, és ezt az állapotot tette véglegessé Kész Zoltán veszprémi győzelme.
Ha viszont világos, hogy mi a különbség „kis” és „nagy” kétharmad között, akkor az is nyilvánvaló, hogy a még mindig masszív többségben lévő Fidesz akár egyetlen ellenzéki képviselő hiányzása esetén átvihet egy olyan törvénymódosítást, amelyhez csak a jelenlévők kétharmada szükséges (már amennyiben a két kormánypárti frakció teljes létszámban jelen van). Ilyenkor azonban elég egy rossz mozdulat – szó szerint! –, és máris oda a minősített többség. És hogy mindez nem puszta politikai fikció, hanem kőkemény realitás, arról a tegnapi nap történései tanúskodnak.
Kedden egy ellenzéki hiányzás következtében a parlament 131 igen szavazattal elfogadta az „Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról” szóló kétharmados törvényjavaslatot. Ezt követően viszont a szintén minősített többséget igénylő „Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat – pontosabban annak külön szavazásra kért sarkalatos pontja – csupán 130 igent kapott, így nem ugrotta meg a lécet. Az utóbbi eredmény annak köszönhető, hogy a Fidesz ügyvezető alelnöke, Kósa Lajos tévedésből nemmel szavazott. C’est la vie – vagy c’est la guerre –, mondhatnánk, de a „nagy” szimbolikus pofon (Veszprém) után ez a „kis” szimbolikus pofon jól érzékelteti, milyen nehézségekkel járhat a Fidesz számára a kétharmad elvesztése.
A fenti kis történet konkrét fordulatain túl az egész három dolog miatt érdekes. Először is nézzük a Fidesz helyzetét. A kormánypártoknak minden bizonnyal továbbra is szükségük lesz sarkalatos törvények módosítására, de a jövőben nagyon körültekintően kell eljárniuk. Csak akkor érdemes egyáltalán megpróbálkozniuk ezzel, ha hiánytalan jelenlétet tudnak biztosítani, ami nem is olyan egyszerű: ha például a miniszterelnök vagy a külügyminiszter külföldön van – ami a munkakörükből adódóan időnként előfordul –, máris túl kockázatossá válik a művelet. De ha a Fidesz–KDNP teljes létszámban jelen van, akkor is ki van szolgáltatva az ellenzéknek, sőt nemcsak nekik, hanem a jelek szerint saját képviselői figyelmetlenségének is. Ez bizonyos szempontból eddig se volt másként, de a jelenlegi helyzetben minden elbukott kétharmados szavazás jelképes értékű.
Másodszor nézzük az ellenzéket. A Fidesz keddi kétharmados momentuma azért állhatott elő, mert a jobbikos Apáti István nem volt jelen a szavazáson. A baloldal máris a radikálisokat hibáztatja, és nem hiszem, hogy sokat kellene várnunk arra az értelmezésre, hogy a Fidesz és a Jobbik összejátszik (ha nem most, hát a következő ilyen esetnél borítékolható). Ami azt mutatja, hogy a két- vagy inkább többpólusú ellenzék is kényszerhelyzetbe került: aki a távollétével hozzásegíti a Fideszt egy „potya” kétharmados döntéshez, az a rivális ellenzéki pártok össztüzére számíthat. Ez megint csak nem példa nélküli helyzet – gondoljunk a trafiktörvényről való legutóbbi szavazásra, amelyről Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor is hiányzott –, de mostantól komoly presztízsveszteséget jelent minden ellenzéki párt számára, ha nincs jelen teljes létszámban egy kétharmados döntésnél. A független képviselőkre pedig minden oldalról árgus szemek szegeződnek…
Harmadszor előállhat olyan helyzet, amikor a Fidesznek szüksége lehet az ellenzék támogatására egy minősített többséget igénylő döntés meghozatalához, legyen szó akár személyi kérdésről, akár olyan, előre nem látható politikai eseményről, amelynek a kezelése kétharmados törvénymódosítást igényel. Előfordulhat továbbá, hogy valamelyik ellenzéki pártnak is érdekében áll támogatni az adott döntést, miközben nyilvánvalóan nem érdeke együttműködőnek mutatkozni a kormánypárttal. „Kis” kétharmados döntések esetén ilyenkor lehetne tudatosan élni az igazolt hiányzás eszközével, s még ha az ellenzéki pártok sakkban is tartják egymást (lásd fent), nagyobb arculatvesztés nélkül win-win szituációt összehozni a kormánypártokkal. Ez természetesen csupán elméleti lehetőség, amely kissé idegennek tűnik a hazai politikai kultúrától, de gondoljunk csak arra, hogyan lett köztársasági elnök Sólyom László (tegyük hozzá: az elnökválasztás specifikus procedúra, és azt a helyzetet még inkább specifikussá tette, hogy végül az akkor ellenzéki Fidesz jelöltje lett a befutó).
Az igazi csemegét persze az jelenti majd, amikor újra „nagy” kétharmados döntésekre lesz szükség (például azért, mert egyik-másik alkotmánybíró mandátuma lejár, köztük 2016 tavaszán Lenkovics Barnabásé, az Ab elnökéé is). Ebben a helyzetben ugyanis a fenti burkolt támogatás elméleti szinten sem működik, így a Fidesznek és az ellenzéknek – az ellenzék egy részének – valahogy kompromisszumra kell jutnia. Ez pedig valóban új, üde színfolt lehet ahhoz képest, amit az elmúlt négy évben megszokhattunk.
(Fotó: MTI)
