Simicska Lajos felvette a kesztyűt. Ez mindenki számára világossá vált, aki hallott a nagyvállalkozó legutóbbi nyilatkozatairól, márpedig erről a hírről nehéz lett volna lemaradni. Eleve látszott, hogy az Orbán–Simicska párharc új minőséget hozott a magyar politikai kultúrába, de most már az is kezd kirajzolódni, milyen harcmodort választ az utóbbi, látszólag gyengébb pozícióban lévő fél. Miután médiabirodalmának vezetői azon az emlékezetes pénteken lemondtak, Simicska több csatornán is igyekezett cáfolni azt a híresztelést, amely szerint ezt többek között azért tették, mert Orbán Viktor családjának támadására kaptak utasítást. Valóban, Simicska Lajos nem a miniszterelnök családját vette célkeresztbe. Hanem egy másik érzékeny pontot: a tekintélyét.

Bármilyen különösen is hangzik, Orbán Viktor tekintélye a hazai politikai élet egyik kulcskérdése, akár „kívülről”, akár „belülről” nézzük. Kívülről, a választók felől nézve egyértelmű, hogy önmagában a Fideszért jóval kevesebben indulnának csatába, mint kifejezetten Orbán Viktorért. Bár a kormányfő jelentős ellentáborral is rendelkezik, ma nincs más politikus Magyarországon, akinek ilyen kiterjedt tisztelői és/vagy rajongói köre volna. Ez a tekintély a Simicska Lajossal való konfliktusa szempontjából is meghatározó tényező, hiszen mint azt több értelmező is – helyesen – leszögezte, a jobboldali közönség nyilvánvalóan nem Simicska, hanem Orbán Viktor miatt olvassa a Magyar Nemzetet vagy nézi a Hír TV-t, így egy „orbánellenes” fordulattal legfeljebb néző- és példányszámcsökkenést lehet elérni.

Belülről, a Fidesz mint politikai szervezet felől tekintve szintén kiemelten fontos ez a kérdés. Hiszen azt a nem mindennapi mutatványt, amit egy ennyire heterogén érdek- és értékvilág egy táborba történő összekovácsolása, illetve egyben tartása jelent, Orbán Viktor nem hajthatta volna végre, ha nem tesz szert a helyettesíthetetlen vezető tekintélyére. Persze minden politikai párt olyan, mint a farkasfalka A dzsungel könyvében: a fiatalabb riválisok folyton azt lesik, mikor véti el Akela az ugrást. A hazai jobboldal esetében azonban igen nehéz előre felbecsülni, pontosan mivel is járna, ha Orbán Viktor váratlanul lekerülne a porondról, és valaki másnak kellene megpróbálkoznia ugyanezzel a mutatvánnyal.

Úgy tűnik, amikor Simicska Lajos felvette a kesztyűt, arra az elhatározásra jutott, hogy ezt a tekintélyt veszi célba. A mostani ügynökvád tükrében ez viszonylag nyilvánvaló, sőt ennek fényében a korábbi események is új értelmet nyernek. A nagyvállalkozó első kirohanását sokan azzal intézték el, hogy bizonyára részeg volt, de – mint arra korábban röviden már utaltam – az ominózus jelző későbbi alkalmazása már tudatosságot sejtetett. Ha jobban belegondolunk, Simicska azzal, hogy „gecinek” nevezte a miniszterelnököt, látszólag saját renoméját ásta alá, de voltaképpen a nevezett tekintélyén is csorbát ejtett: lám, Orbán Viktorról is ki lehet ezt mondani. (Ráadásul nem más, mint korábbi fő szövetségese mondja ki.) Simicska ezen összességében viszonylag keveset veszített, hiszen eleve nem volt igazán comme il faut a nyilvánosság szemében, Orbánnal viszont valami olyasmi történt, amiben eddig nemigen volt része, bármilyen össztüzet kapott is évek óta ellenfeleitől.

A megkezdett a tekintélyrombolást folytatja az állítólagos beszervezéssel kapcsolatos kijelentés. Ez azonban már minőségi ugrást jelent: míg a korábbi indulatos kirohanások legfeljebb kárörömre adtak okot az ellenzéknek, most akár komolyabb politikai aktivitásra is lehetősége nyílik. A szocialisták máris a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívását kezdeményezték, míg az LMP az ügynökakták kérdését melegítette fel, és bármi legyen is mindennek a kimenetele, Simicska Lajosnak azt az egyet már sikerült elérnie, hogy tovább görögjön az ügy. Ha van még valami a tarsolyában – márpedig úgy tűnik, hogy van –, akkor könnyen politikai szappanopera válhat belőle, vagyis jóval több holmi „politikai csinn-bumm cirkusznál”, ami a miniszterelnöki stáb hivatalos értelmezése.

Azt is látni kell azonban, hogy a beszervezés sejtetése jelenleg nem több puszta „gecizésnél”, és ha Simicska Lajos nem tudja hitelt érdemlően alátámasztani, akkor az is marad. Ez nem jelenti azt, hogy a „nem zörög a haraszt” elve alapján ne lenne tekintélyromboló ereje, különösen, mivel Simicska megadta hozzá a megfelelő értelmezési keretet: a miniszterelnök Moszkva iránti érzelmeinek megváltozását. Ezzel pedig egyszerre két – pozitív értelemben vett – politikai legendát kérdőjelezett meg: egyfelől Orbán Viktor erkölcsi integritását, másfelől kormányfői zsarolhatatlanságát. Bizonyítékok nélkül persze nem várható áttörés ezen a fronton, legfeljebb lassú erjedés. És ebben a küzdelemben Simicskának is vigyáznia kell a szavahihetőségére, mert egyszer-kétszer mondhat ugyan bombasztikus dolgokat, de corpus delicti híján egy idő után óhatatlanul unalomba fullad az egész.

Azt hiszem, erre mondják, hogy folytatása következik. Ha pedig lesz folytatás, az nem feltétlenül Orbán Viktornak kedvez. Sokan leírták már Simicska Lajost, de kiderült, hogy ezt kissé elhamarkodottan tették, ráadásul most az idő is neki dolgozik. Hiszen neki van kevesebb vesztenivalója, legyen szó akár a tekintélyről.

(Afféle utóirat gyanánt: a jelen sorok szerzője hosszasan töprengett azon, és nem puszta prüdériából, hanem inkább a polgári jó ízlés okán, hogy használja-e, s ha igen, miképpen a "geci" kifejezést. Végül úgy ítélte meg, nem ő tehet róla, hogy ez az utóbbi hetekben bevett politikai terminussá vált, ezért mesterkélt szinonimák, kipontozás és egyebek helyett, az idézőjelek kínálta metanyelvi elidegenítéssel élve ugyan, de a maga egyértelműségében használta. Hiszen ha értelmezése helytálló, ebben a történetben ennek nem járulékos, hanem lényegi funkciója van.)  

(Fotó: MTI)