Brókerbotrány. Ízlelgessük egy kicsit a kifejezést. Régi érzelmek tolulnak fel a politikai emlékezetből, még ha a részletek talán nem is vehetők ki pontosan. A közélet gyakran szerveződik erős fogalmak köré, melyeket – legyen bármilyen összetett is a hátterük – magyarázni se kell, anélkül is kifejtik a hatásukat. A „brókerbotrány” kétségkívül ezek közé tartozik, és ha egy ilyen erős fogalom kerül be a köztudatba, azon valaki veszíteni, másvalaki pedig nyerni fog. De vajon kicsoda?

Ha a politikai szereplőknek váratlan helyzetekre kell reagálniuk, akkor is csak ritkán tesznek váratlan dolgokat. A Buda-Cash és a DBR bankcsoport, majd a Quaestor minapi bedőlése után is a papírforma érvényesült: a Fidesz és a szocialisták felváltva próbálták egymás nyakába varrni a történteket, főként személyi összefüggések szétszálazására hagyatkozva (persze, mint kiderült, ezzel öngólt is lehet rúgni, csak egy véletlen névazonosság kell hozzá). Az új brókerbotrány azonban nem a régi, itt nincs Kulcsár Attila vagy a nyílt utcán megvert Szász Károly, és egyelőre kedvezményezett VIP-ügyfelek sem tűntek fel a színen. Ilyen markáns karakterek híján nem könnyű előre megtippelni, ki fog a végén profitálni ebből az ügyből, azt viszont érdemes végiggondolni, mi is fogja ezt eldönteni.

1. A Fidesz? Az erős államban érdekelt Fidesznek látszólag nem jön jól, hogy megint „rendetlenség” van, de legalább nekiállhat rendet csinálni. A helyzet persze annyiból összetettebb, hogy felmerül a kérdés, vajon miért nem vette észre időben a MNB-be beolvasztott pénzügyi felügyelet, ha az érintett brókercégeknél valóban nem kispályás törvénytelenségek zajlottak, méghozzá rendszerszinten. Nem csoda, hogy gyorsan megszülettek azok az értelmezések, amelyek ezeknek az ügyleteknek a kezdetét a korábbi kormányok időszakára vezetik vissza. Ez önmagában azonban még kevés; a Fidesznek a kialakult helyzetre is reagálnia kell, hogy megőrizze a cselekvőképesség látszatát. Bár Orbán Viktor annak örülne, ha kattanna a bilincs, az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, így szinte biztos, hogy viszonylag hamar egyéb, az ágazati szabályozást szigorító lépés várható a kormánypárttól (ha a kétharmad nem is, a kényelmes törvényhozási többség megvan hozzá). Amennyiben ez elmarad, az könnyen a „nincs rend” érzetét erősítheti, ami nem kedvez a Fidesznek. Egyértelmű politikai haszonnal a károsultak helyzetének gyors rendezése kecsegtetne, de a probléma eléggé összetett, és azt sem lehet tudni, megállt-e már a pénzügyi dominó.

2. A baloldal? A szocialistákra olyan erősen ráégtek a „brókerkormányhoz” hasonló stigmák, hogy nem könnyű elképzelni, hogy bármiféle „brókerügyből” ők jönnének ki jól. Egyelőre abba a licitjátékba kell beszállniuk, amelyre fentebb is utaltam, tudniillik hogy meddig vezethetők vissza a botrány szálai (az ő értelmezésükben nyilván az első Orbán-kormányig). A szocialisták szemszögéből a jelen helyzetben a minél rosszabb, annál jobb elve érvényesül, még ha ezt nem is mondhatják ki nyíltan: ha a dominó tovább dől, az a Fidesz megítélésére is hatással lehet. Addig is marad a szokásos ellenzéki repertoár, és persze a buzgó drukkolás, hátha mégis felbukkan a történetben egy markáns fideszes szál (kérdés, vajon a Quaestor-vezér Tarsoly Csaba annak számít-e, és ennek a megítélését hogyan befolyásolja a külügyminisztérium üzenetértékű lépése). A baloldal persze nemcsak az MSZP-t takarja, de a vele kapcsolatos bevett sztereotípiák – jogosak vagy sem – gyaníthatóan a kisebb baloldali pártokra is kivetülnek, még a kevésbé „brókerkompatibilis” PM-re is. Így a baloldal csak akkor nyerhetne igazán az ügyön, ha olyan erőssé válna a Fidesszel szembeni elégedetlenség ezen a téren, hogy az ellensúlyozná a választók egy jelentős körében velük szemben táplált, részben a fenti stigmákból táplálkozó ellenérzéseket.

3. A Jobbik? A radikális pártnak kifejezetten kedvező, hogy a Fidesz és az MSZP egymással van elfoglalva, és közben ők maguk alakítják ki azokat a kereteket, amelyek között csak elő kell állni, és jó hangosan annyit mondani, hogy „nagykoalíciós brókerbotrány”. Ez kétségtelenül a Jobbik terepe, hiszen most kitűnően lehet működtetni azt a „bankárbűnözős” beszédmódot, amely a párt sajátja, és közben arra emlékeztetni a nagyérdeműt, hogy ők az egyedüliek a jelentősebb politikai erők közül, akik biztosan nem voltak kormányon az ominózus időszakban (bármeddig terjedjen is az). Hogy ez mennyit hoz a Jobbiknak, azt talán már Tapolcán le lehet mérni. Ennek a helyzetnek azonban megvan a maga korlátja: a Jobbik verbálisan vitézkedhet ugyan, de nincs cselekvő pozícióban, a károsultak pedig érthető módon jobban örülnek a kézzelfogható megoldásoknak, mint a hazai pénzügyi rendszer mégoly heves kritikájának. Az előny ezen a téren a Fidesznél van: ha tud olyan megoldást kínálni a problémára, amely megnyugtató a közvélemény számára, azzal kifoghatja a szelet a Jobbik vitorlájából. Ha viszont nem tud, lehet, hogy maga is arrafelé fújja.

4. Az LMP? Bár nekik is ugyanaz a helyzeti előnyük, mint a Jobbiknak – hiszen az LMP is a korábbi két nagy váltópárttal szemben határozza meg magát –, ráadásul egy kis kapitalizmuskritikáért ők sem mennek a szomszédba, a hasonlóság ezzel véget is ér. A várható „profitkilátások” terén is. Hiszen jelenleg nem könnyű megmondani, miből tudna bármilyen téren profitálni az LMP, leszámítva amikor Schiffer András tizedszerre is benyújtja az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvényjavaslatot. Az új brókerbotrány miatt nem fognak kevesebben szavazni a pártra, de bizonyára többen se.

E gyors áttekintés után az olvasóra bízom, kiben lát valódi fantáziát. Ön szerint melyik politikai erő fog profitálni a brókerbotrányból?

(Fotó: MTI)